KIS SZÍNES 1.

14 ezer bevándorlónak veszett nyoma Svédországban

A svéd Aftonbladet című újság információi szerint 14 ezer bevándorlónak egyszerűen nyoma veszett az országban, ezt pedig a rendőrségi jelentések is megerősítik. A migránsokra kitoloncolás várt volna, de a rendőrség szóvivője közölte:

 „nem tudjuk, hogy hol vannak.”

Összesen 21748 bevándorlóra várt volna deportálás Svédországban, de csak 7608 ember tartózkodási helyéről tud a bevándorlási hivatal. A maradék 14 ezerről pedig abszolút semmi információval nem rendelkeznek.

A rendőrség úgy véli, hogy az eltűnt személyek vélhetően elhagyták már az országot. Svédországban azonban egyre több olyan munkaadó akad, aki illegálisan alkalmaz migránsokat a profit érdekében, hiszen ezeket az embereket jóval kevesebb pénzért lehet alkalmazni.

Az idei évben már több mint 100 ezer migráns érkezett Svédországba, de ez a szám akár a 190 ezret is elérheti december végéig.

A svéd bevándorlási hivatal vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy eddig nem látott menekültügyi helyzet állt elő Svédország- és Európa-szerte.

Miután nincs határőrizet, nem tudjuk követni, hogy hányan kérnek menedéket. Mintha Törökország és közöttünk nem is létezne szárazföldi határ."

– mondta a hivatal vezetője, Anders Danielsson.

Írja a 888.hu.

Nesze neked kvóta-rendszer…

Címkék: Svédország
1
http://kisember.blogstar.hu/./pages/kisember/contents/blog/22853/pics/lead_800x600.jpg
Svédország
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Béla 2015-12-02 18:54:34
Biztos megették a jegesmedvék
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?