KIS SZÍNES 3.

A párizsi mészárlás helyszínén kávézott Ban Ki Mun

Az ENSZ-főtitkár, Ban Ki Mun vasárnap elment a november 13-i párizsi merényletek helyszíneire, és lerótta kegyeletét az áldozatok előtt, írja az MTI. Járt a Bataclan nevű koncertteremben, ahol három héte kilencven embert gyilkolt meg három terrorista egy rockkoncert közben. Aztán elment a La Bonne Biere bárba, amelynek a teraszán öt embert lőttek agyon, és amely csak nem rég nyitott meg újra, elsőként a mészárlás hét helyszíne közül.

Fotó: Joel Saget

Itt megivott egy kávét. "Párizsi vagyok, és egy kávézó teraszán ülök" - mondta franciául. November 13. után Párizsban sokan a "teraszon ülök" szlogennel fejezték ki, hogy nem hajlandóak félni a terroristáktól.

Ban Ki Mun Párizst a terrorizmussal szembeni ellenállás jelképének nevezte. Azt mondta, hogy az ENSZ és a világ nemzetei a franciákkal vannak ebben a nehéz időszakban. Az ENSZ-főtitkár a klímakonferenciára érkezett Párizsba, és Anne Hidalgo polgármester szerint maga kérte, hogy felkereshesse a terrortámadások helyszíneit./index/

 

Ezt szerette volna néhány párizsi lakos is, de valahogy ott termett néhány migránsok közé keveredett terrorista és halomra lőtte őket.

Így már sokkal egyszerűbb lehetett, mert gondolom az egész városrészt lezárták.

Szánalmas…

Utólag…

http://kisember.blogstar.hu/./pages/kisember/contents/blog/23008/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?