KIS SZÍNES 4

2700 menekült haza akar menni Finnországból

 

Mintegy 2700 menekült visszavonta menedékkérelmét Finnországban, közölte Päivi Nerg, a finn belügyminisztérium titkárságának vezetője csütörtökön. Becslések szerint az év végéig ez a szám elérheti a 3 ezret is. A menedékkérelmüket visszavonó migránsok többségükben-szeptemberben és októberben érkezett irakiak – írja az MTI.

A migránsok eltérő válaszokat adtak arra, hogy miért tettek így, mindazonáltal azt mondták, hogy vissza kívánnak térni hazájukba. Számos menekült azzal indokolta döntését, hogy a finn szociális ellátás mértéke és az életkörülmények is eltérnek attól, amit mondtak nekik érkezésük előtt - mondta a finn illetékes.

A finn belügyminisztérium adatai szerint az év végéig mintegy 35 ezer menedékkérő érkezhet Finnországba. Korábban a tárca ennél több, 50 ezer menekült érkezésére számított. 2014-ben a bevándorlók száma még csak mintegy 4 ezret tett ki, idén év eleje óta azonban már több mint 30 ezer migráns érkezett, főként Irakból.

Többségük Svédországból, az északi határon át lépett be Finnországba, de több mint 300-an a finn-orosz határon át érkeztek, a Raja Jooseppi és Salla határátkelőkön.

Csak leesett a tantusz.

A sárga homok és a fehér hó nem ugyanaz, vazee.

És itt a teve szar nem akar égni.

http://kisember.blogstar.hu/./pages/kisember/contents/blog/23519/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?