Népirtók kölykei vonyítanak

Ma Magyarországon annyira elvakult a ballib oldal, hogy egyszerűen nem vesz tudomást semmi másról csak a – jellemzően általuk – hibásnak gondolt fideszes politikáról.

Nem érdekli őket, hogy mekkora fejlődésen ment és megy keresztül az ország. Hogy mit mondanak a külhoni gazdasági elemzők.

Semmi nem érdekli őket azon kívül, hogy árthassanak.

Ők annyira elvakultak, hogy – ha lehetne – forradalmat robbantanának ki és ehhez hívnák be a migránsok között megbúvó isis katonákat is. Nem kell nekik a haza biztonsága. Az a biztonság, ahonnan most mindent és mindenkit lehet gyalázni a „nem létező sajtószabadság” örve alatt.

Akár Orbán Ráhelt is.

Tóbiás József felesége tabu, de a miniszterelnök lánya már nem az.

Az a liberálisnak mondott oldal, amelynek az a vezető pártja, amely a tömegbe lövetett – mint MSZMP és mint MSZP (Gyurcsány) – az még véleményt sem mondhatna ma Magyarországon.

Annak az utódpártnak, amelynek nagy példaképeinek kezeihez annyi vér tapadt, az egyszerűen húzza meg magát és fogadja el, hogy Mao, Pol Pot és Kim Dzsongil népirtó és elnyomó rendszerének követőjeként és alkalmazójaként – kuss a neve.

Gyalázatos és gyomorforgató egynémely liberálisnak mondott újságíró tevékenysége ebben a nagy szabadságban.

Egy egész civilizációt készülnek eltaposni egy nem keresztény vallás nevében és nekik az a legfontosabb, hogy egy kismamát gyalázzanak.

Ez még akkor is undorító cselekedet lenne, ha történetesen ez a kismama éppen nem Orbán Ráhel lenne.

Ez a liberális szabadság?

Pfuj, én akkor nem kérek belőle!

2
http://kisember.blogstar.hu/./pages/kisember/contents/blog/25827/pics/lead_800x600.jpg
balliberális,MSZP,Népirtók,vonyítanak
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Sándor válasza: CsipkeRózsa bejegyzésére 2016-03-13 16:26:54
Mondod te. Ki az az húgagyú aki el is hiszi ezt? Talán valami liberálidióta, mint te.
Válaszolok
CsipkeRózsa
CsipkeRózsa 2016-03-13 14:39:33
A kormányban és a kormányzó pártokban több a népírtók utóda, mint a liberálisoknál, vagy a szocialistáknál.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?