Egy háborúban

Semmi és senki nem pótolhatja az európai vezetők által csak „elenyésző veszteségnek” titulált emberek után maradt hatalmas űrt.

Nem vigasztalja az életben maradtakat a profilképek változása és a pray4belgium feltűnése és ismételgetése.

De nem vigasztal egy fohász sem, ha a katolikus pápa azt nem a keresztény európai üdvéért mondja el.

Az európai ember jól megtanulta a fájdalmas leckéket, amikor a G akár hányas csúcsok ellen tüntetőket a legkeményebben verték szét és zárták börtönbe.

Már nem tiltakozik az ellen, hogy a hatalmasok, az európai elitnek nevezett görények csak legyintenek az életére.

Mert Merkel és az ő hasonszőrű elvbarátai ránk, európaiakra szabadították az iszlám radikalizmust és kegyetlen követőit.

Lesznek még áldozatok – bár ne lennének,  de lesznek – és azoknak az áldozatoknak a kiömlő vére is hamar és ügyesen be lesz fedve vádakkal és terelésekkel és bűnbakokkal.

Mert most is – és majd később is – találnak bűnbakot, mint mindig.

Ők nem lesznek hibásak semmiben és semmiért, csak az európai ember, aki nem lát az általuk megálmodott jövőbe.

Nem elég az áldozatok mártíromsága és nem elég a hozzátartozók fájdalma, mert egy nagyobb és számomra érthetetlen cél mindent felül ír.

Egy háborúban…

http://kisember.blogstar.hu/./pages/kisember/contents/blog/26091/pics/lead_800x600.jpg
áldozatok,fohász,Merkel,pápa
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?