Blogolj!

A világ most már figyel ránk


Tusványoson elhangzott egy olyan beszéd dr. Orbán Viktor miniszterelnök úrtól, hogy a világ felkapta a fejét. Nem csak célokat fogalmazott meg, hanem ez egyenesen iránymutatás volt Európa számára.

Az elhangzottakból néhányat én már régóta mondogatok a környezetemben és talán le is írtam - csak kicsit másképp fogalmazva.

Újra fel kell építeni a Kárpát-medencét: az én olvasatomban azt jelenti, hogy az elcsatolt területeket gazdaságilag kell visszacsatolni az anyaországhoz.Támogatni kell őket minden lehetséges eszközzel, mint pl. az óvodák - iskolák felújítása, építése.És minél több anyagi támogatás érkezik majd, annál jobban nem számítanak a határok.

Az energiafüggőséget meg kell szakítani de nem engedhetjük meg azt, hogy azért ne vehessünk orosz gázt és ne lehessen Paks2, mert az EU-hoz tartozunk.

A második világháború után Japán vezetői azt mondták, hogy fegyverrel nem lehettünk a világ urai, hát vegyük meg a világot maguknak. És megtették.

Kereszténységünket és a jobboldaliságunkat határozottan ki kell mutatnunk és keményen meg kell akadályoznunk a migrációval érkező iszlám fajgyűlöletet.

Azt az Európát, amelyet egy alkoholista vezet újjá kell építeni és ebben nekünk kell vezető szerepet játszanunk.

Jelen pillanatban a migráció elutasítása és a vezető szerepre való alkalmasságunk oly erős gyűlöletet kelt az EU vezetésében, hogy minden lehetséges eszközzel nekünk támadnak.

Isten segedelmével újra naggyá leszünk, hiszen egész Magyarország mennyország,

3
https://kisember.blogstar.hu/./pages/kisember/contents/blog/56263/pics/lead_800x600.jpeg
 

Mutti, mi szóltunk előre!2018.10.31. 17:20

Orbán vagy halál2015.11.22. 09:05

Amikor halálra ítéltetek!2017.09.07. 06:45

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 3 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-07-30 14:37:31
Tibor !
Én megértem, hogy lázálmaidban rendre furcsa, olykor zavaros gondolatok foglalkoztatnak, éppen ezért melegen ajánlom, hogy legközelebb a CSEH 2 adó helyett nézd az M1 tévét.
Azzal a sok zagyvasággal, amit leírtál egyáltalán nem is érdemes foglalkozni, mert úgy ahogy van sz@r az egész, de azért szerényen megkérdezném, hogy egy magadfajta, begyepesedett agyú, liberálbolsevik szerint normális dolog az, hogy az egyik legősibb német város, Frankfurt lakosságának már 52 %-a idegen (többnyire muszlim) országbeli ember ?!
Szerintem nem az, csak a magadfajta hibbantak tartják annak !!!!
Azt javaslom, hogy fogadj a házadba két komplett muszlim családot az összes pereputtyával együtt, és majd ha már kiraboltak, meg sorra megerőszakolták a feleségedet, a gyerekeidet, meg téged is, akkor hantázzál olyan ökörségeket, mint amit alább - nyilván valami hülye migránssimogató felbujtására - le mertél írni !!!!
Válaszolok
Tibor válasza: kata bejegyzésére 2018-07-30 00:17:17
Nem kell rá különösebben figyelni, sablonos, szinte közhelyes beszéd volt. Aki nem akar a saját dolgával foglalkozni, vagy el akarja arról terelni a figyelmet, vagy van takargatni valója, az mindig a mások dolgával foglalkozik, mások dolgaiba vájkál. Ezért volt ez a beszéd, mint mindig. A magyar a hanta végett túlspirázza a dolgokat. Épp tegnap volt az egyik hantatévében Frankfurt városa, ott már 52 % a nem német eredetű lakosság. Az egyik haverom ott él vagy 15 éve. Ma volt itthon, azokból amivel a magyar hanta tv-k mossák a buta magyar agyakat abból ő nem is érzékel semmit, mert annyi vegyes nép lakik körülötte - lengyel, román, szlovák, török, arab, horvát - hogy nem is foglalkoznak olyanokkal és nem is tapasztalják azt amit az itthoni pénznyelő hantareklám tv - k vonyítanak. Erre mondta azt, hogy a kinti magyarok szerint is túlliheg mindent a a magyar agymosás, már a soros meg arab témát is utálják, pláne, hogy kint nem is azt tapasztalják. Mint amit ez a lázálom bebohóckodott anno Bécsben, magát is lejáratva.
Válaszolok
kata 2018-07-29 20:40:42
Figyelhetnek is,mert Orbán amit eddig mondott,szinte szóról szóra bevált.Ha lenne egy
csöpp eszük,hagynák a pc-t,és követnék a tanácsait,figyelembe vennék a meglátásait.
Csak sajnos,aki beállt pl.soros bandájába,annak meg kell szolgálni a fizetését,és csak
abból a kottából játszhat.De remélem ez sem fog sokáig tartani,mert jönnek a válasz-
tások,és remélhetőleg saját szavazóik teszik helyükre az eltévelyedett politikusaikat
egész Európában.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?