Blogolj!

Politikai üldözöttek!


Politikai üldözöttek!

Most már gondolom mindenki magához tért a döbbenetből és talán kezdjük felfogni, hogy a Fővárosban kerületeket vesztettünk el, országosan pedig fontos városokat, településeket a választások után.

Ez a veszteség a demokráciának jó, de az eddig a Fidesz által irányított önkormányzatokban dolgozóknak nagyon nem.

Mondjuk, innentől kezdve értelmét vesztette a Sargentini jelentés a jogállamiság kérdése és persze a sajtószabadság vitatása is.

Az viszont most nagyon fontos és közeli probléma, hogy az ellenzéki polgármesterek többsége burkoltan vagy kevésbé burkoltan – a fideszes delegáltakat kiteszem a kerületemből! by Soproni – megfenyegetett meg minden munkavállalót.

Mellékesen jegyzem meg, hogy ezt, hogy döntik el, milyen lista szerint az megint érdekes kérdések tömkelegét varázsolja elő az amúgy láthatatlan cilinderből.

De a tisztogatások meg fognak kezdődni – hiába az eddig elért eredmények a munkanélküliség visszaszorítására, most megint – önhibáján kívül – számottevő ember lesz munkakereső – mert nem a közösség az elsődleges, hanem a hatalomba való visszatérés és az a kevés erő fitogtatása, ami jutott nekik.

Az eddigi fideszes önkormányzatok lopással való gyanúsításaik vitorláiból saját maguk fogták ki a szelet mert a nyilvánosságra hozott adatok szerint nem, hogy nem loptak, éppen ellenkezőleg, megalapozták az ellenzékieké lett kerületek jövőjét.

Persze érdekes lesz megfigyelni, hogy ezek a vagyonok hogyan és milyen gyorsan fognak eltűnni a demokrácia építése vagy éppen szétverése alatt.

Szeretném elhinni azokat a mondatokat, amik arról szóltak, hogy nem nézzük ki milyen párthovatartozó - dehogynem – mindenki a kerületeiért a városáért és az országért dolgozik.

Látjuk azt az aknamunkát, amit az EP-ben művelnek a hazájuk ellen és látjuk országosan is ezt a hazug kisstílű szarkeverést, amit az elmúlt másfél évben képviseltek.

De visszakanyarodva a címben jelzett üldözéshez ne várjunk tőlük könyörületet, most bosszút állhatnak és bosszút is fognak állni, minden olyan mondva csinált sérelemért, ami szerintük érte őket.

Meg fogják keresni a módját, hogy minden fideszesnek gondolt dolgozót eltávolítsanak vagy ellehetetlenítsenek.

Ezért arra kérem a kormányt vagy a Fidesz illetékeseit, hogy valamilyen formában védjék meg az eddig az önkormányzatokért keményen dolgozó embereket, hogy áldozatos munkájuk a jövőben is segíthessen a fejlődésben.

És tegyen meg mindent azért, hogy ne válhassanak politikai üldözöttekké!

https://kisember.blogstar.hu/./pages/kisember/contents/blog/85035/pics/lead_800x600.jpg
 

Mutti, mi szóltunk előre!2018.10.31. 17:20

Orbán vagy halál2015.11.22. 09:05

Amikor halálra ítéltetek!2017.09.07. 06:45

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?