Blogolj!
2018.08.01.

A kíméletlen hazudozó, műsorvezetőnek mondott, ellenzékit játszó szarkeverőt, kibaszták az HÍR TV-ből - egyenesen.

Nagyon vártuk ezt a pillanatot mindannyian és gondolom vannak olyanok, akik kitörő örömmel nyugtázták, hogy a hazugság királynőt elérte a végzete.

Aljas és öntelt bábként Simicska madzagján fityegve, egy pillanatig sem gondolt az igazság egy szikrájára sem. Liberális értékek közvetítőjének vallja magát és eközben a náci fajgyűlölő Jobbikkal akart kormányt buktatni.

Annyira látványosan hazudott a Fidesz és a kormány tevékenységéről,hogy már a saját oldala is röhögött rajta. Voltak, akik csak azért nézték a műsorát, hogy kiröhögjék nap mint nap. Egyszerűen hihetetlen volt, hogy ő nem érezte ezt egy pillanatig sem.

Persze a pénz nagy úr, és ha valakinek havonta négy millióval tömik ki a zsebét, annak könnyen elhomályosult a tekintete. Mondjuk most egy darabig nem lesz fizetése.

És hát egy pillanatig se felejtkezzünk el arról, hogy libsi oldalon megint lesz jajongás a sajtószabadság újabb megszűnése miatt.

Hetek óta erről cikkezik mindenki, hogy Simicska eladja az összes érdekeltségét.

Gondolom ez is belerül a SZARghentini jelentésbe, még Szarabbghenti jelentésként,

Szóval a kereszténydemokrácia megérkezett, Olga pedig távozott és ez így van jól.

A világ körforgása mindig helyreáll, most is csak ez történ!

2018.07.30.

Feri barátunk szerint a migráció elmúlt, mint egy hosszan tartó nátha és a kormány ne hazudjon arról, hogy még mindig folyik az orra. Szeretném kérni a kormányt, hogy a mi Ferinknek állítson össze egy képes összefoglalót arról, hogy Európa határainál mennyi migráns vár arra, hogy betörhessen.

Esetleg legyen olyan szíves a spanyol-marokkói határon készült újkori honfoglalás kísérletről készült a videókat megosztani ezzel az isiászos barommal.

Én azért ide teszem, a linket hátha ő is megnézi.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=3&v=OmqOlxNQABI

De esetleg még meg is látogathatná – hiszen pénze, mint a pelyva – azokat az EU-s országokat, ahová ezrével zúdulnak be a migránsok.

Mondjuk, Hollandia ilyen ország itt már a rendőrség sem tud mit tenni a migráns erőszak ellen.

Szintén megtekinthető.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=27&v=PjoPjNJVcMU

Gyurcsány szerint Európába nem érkezik több menekült, mint a 2015-ös válság előtti „normál” években: az idei év első öt hónapjában 40 ezer ember, ami három százaléka a csúcsidőszaknak, Magyarországon júniusban pedig kevesebb, mint húsz határsértőt fogtak el. „Ez már nem válság, ez rutinfeladat. Ráadásul a most érkezők nem háborús területről jönnek, hanem többségében jobb életet kereső afrikai bevándorlók, akiknek befogadásáról tényleg szabadon dönthetünk. Mi több, az Európai Tanács megállapodott arról, hogy a menekültek bármely országba történő befogadása csak önkéntes alapon történhet” – fejtegette a DK elnöke.(Magyar Idők)

Szerintem meg azért nem érkezik több menekült, mert az összes észhez tért ország próbálja megakadályozni a migránsok beözönlését.

Osztrákok, szlovákok, magyarok a V4 általában, az olaszok, a bajor miniszterelnök és még sorolhatnám.

Gyurcsány maradj a prímszámok kígyózó sorainál és ne avatkozz bele a felnőttek dolgaiba.

Ja, és igyál még egyet…!

2018.07.29.

Tusványoson elhangzott egy olyan beszéd dr. Orbán Viktor miniszterelnök úrtól, hogy a világ felkapta a fejét. Nem csak célokat fogalmazott meg, hanem ez egyenesen iránymutatás volt Európa számára.

Az elhangzottakból néhányat én már régóta mondogatok a környezetemben és talán le is írtam - csak kicsit másképp fogalmazva.

Újra fel kell építeni a Kárpát-medencét: az én olvasatomban azt jelenti, hogy az elcsatolt területeket gazdaságilag kell visszacsatolni az anyaországhoz.Támogatni kell őket minden lehetséges eszközzel, mint pl. az óvodák - iskolák felújítása, építése.És minél több anyagi támogatás érkezik majd, annál jobban nem számítanak a határok.

Az energiafüggőséget meg kell szakítani de nem engedhetjük meg azt, hogy azért ne vehessünk orosz gázt és ne lehessen Paks2, mert az EU-hoz tartozunk.

A második világháború után Japán vezetői azt mondták, hogy fegyverrel nem lehettünk a világ urai, hát vegyük meg a világot maguknak. És megtették.

Kereszténységünket és a jobboldaliságunkat határozottan ki kell mutatnunk és keményen meg kell akadályoznunk a migrációval érkező iszlám fajgyűlöletet.

Azt az Európát, amelyet egy alkoholista vezet újjá kell építeni és ebben nekünk kell vezető szerepet játszanunk.

Jelen pillanatban a migráció elutasítása és a vezető szerepre való alkalmasságunk oly erős gyűlöletet kelt az EU vezetésében, hogy minden lehetséges eszközzel nekünk támadnak.

Isten segedelmével újra naggyá leszünk, hiszen egész Magyarország mennyország,

2018.07.28.

Hazaelhagyó vagy turista

A 24.hu (a Portfólió.hu-ra hivatkozva) Ebbe belerokkanhat Magyarország – több százezres kivándorlási hullám fenyeget címmel közölt cikket.

Mikrocenzussal megállapított adatokat 2016-ban hozták nyilvánosságra és becsléssel kiegészítve jött ki nekik 5-600.000 kivándorló. Most 2018 közepe van és nyár, csak Tusványoson történik valami, így hát kellett valami rémhír, amin a libsi médiumok pöröghetnek egy nagyot.

Az egy dolog, hogy akar-e valaki elmenni innen vagy sem, de én azokra a kérdésekre is kíváncsi lennék, amiket a „kivándorlással” kapcsolatban feltettek.

Pl: Ha felajánlanak önnek egy jól fizető állást külföldön élne-e néhány évet Magyarországon kívül?

Vagy: Elmenne-e, hogy egy olyan országban éljen ahol mindig süt a nap, ha lenne elég pénze?

Vagy: Az amerikai nagynéni sok-sok pénzt hagyott önre, de csak akkor veheti fel, ha oda költözik. Elmenne-e?

Ilyen és az ehhez hasonló kérdésekre csak az lehet a válasz, hogy igen, elhagynám Magyarországot. Aztán, ha ezt sok embernek teszik fel és megszorozzák x-el akkor lesz belőle egy magyar 5-600.000-es exodus.

Ezután jöhet a para és a kormány hibáztatása: azért, mert nem fizetnek eleget a munkavállalóknak és éhenhal hárommillió gyermek, országrészek néptelenednek el és kipusztulnak a narválok vagy valami…

De nem látom ezeket az írásokat 2010 előttről, amikor a fél ország lyukas nadrágban járt és valóban voltak éhező gyerekek és olyan mélyszegénység uralkodott, hogy meg kellett hamisítani a nemzetgazdasági adatokat, a költségvetés számait, mert az EU fejesei akkor valóban ki akartak rúgni minket ebből a csodás közösségből.

Még valami. Most azért mennek az emberek, mert van miből és mehetnek, ha akarnak.

Kicsit gondolkozzunk el és jusson eszünkbe, hogy mi volt az első és legfontosabb a csatlakozásunkkal kapcsolatban néhány gazdagabb EU-s országnak?

Az, hogy meddig nem vállalhatunk munkát náluk. Én úgy tudom, hogy alsó hangon 10 év volt. Tehát 10 évig a pofánkat sem akarták látni ott.

Mindegy most mennek a migránsok és elveszik azt, amit nekünk még a munkaerőnkért sem adtak oda.

Mondjuk ez a mikrocenzusos dolog visszafelé is működik és szintén meg lehet becsülni hányan jöttek vissza, de hát az pozitív hír lenne és az nem megy a szarkeverőknek.

2018.07.27.

Minden migráns eladó

Ha nem megy szép szóval vagy erőszakkal, akkor fizessük le a tagállamokat. És akkor az egyik rossz emberi tulajdonságra - kapzsiságra - apellálva elérhetjük a vágyott fajcserét Európában. Hatezer euróval megkenjük azokat a tagállamokat, akiknél már egyébként is csillió migráns hemzseg az utcákon.

Ezzel a júdáspénzzel akarják megtörni a mi ellenállásunkat is.

Aztán ügye itt van az is, hogy egész Európát sújtja a fiatalok munkanélkülisége, aminek a megoldása szintén pénz kérdése: de hát ezek a fiatalok még esetleg fehérek és keresztények is, így nem szabad rájuk pénzt költeni...

Költsünk inkább migránsokra és ne Európa fejlődésére, mert az nem kifizetődő.

Ez a pénz - amit el akarnak költeni - a tagállami támogatásokból lesz elvéve és nem csak úgy terem az eurófán.

De persze itt van az is, hogy építeni kell hozzá befogadó állomásokat, amelyek persze az ország területén vannak és így már nem is igazán lehet kibaszni a migránsokat sem.

Jó üzletnek ígérkezik ez, gondolom Soros bácsi is mélyen belekotor a zsíros bödönbe.

Tehát európai ember ne fogd vissza magad.

Vegyél migránst!

2018.07.25.

Például arról, hogy miért szavaztál újra a Fidesz-KDNP-re és miért adtál kétharmados bizalmat a kormánynak?

Te miből gondolod azt, hogy ez a kormány képes a fejlődésre, a jövő építésére, miközben Sargentini pont az ellenkezőjét látja?

A piacgazdaság – például az eladott médiumok - jellemzőit ő úgy fordítja le, hogy diktatórikus eszközökkel történő beavatkozás - és én miért érzem magam átbaszva, megvezetve?

Az NGO-k szabályozását - amely nem olyan kemény, mint amit már elfogadtak más országokban - olyan bírálatok érték, ami tisztán és világosan megmutatja az EU korcs erkölcsi normáit. Csak a migránsok jogairól szól, de nincsennek benne az őslakosok jogai.

Szeretném, ha valaki megmagyarázná mik azok az uniós alapértékek és miért fontos ez egy hazáját leszaró migránsnak, aki a saját országának alapértékeivel sincs tisztában.

Nincs szólásszabadság - Sargentini szerint -, de a Soros alapítványok és azok támogatói nyugodtan lenácizhatják a jobboldali szavazókat és tulajdonképp mindenkit, aki nem támogatja a migrációt.

Soros és ölebe Sargentini vállvetve küzdenek, hogy elárasszák a világot a rólunk alkotott negatív sztereotípiákkal. Most éppen arra készülnek az EP-ben Magyarországgal szemben, hogy szegregációval vádolják meg a magyar kormányt. Szerintem sajnálják, hogy nem kerülhetett bele a Soros-Sargentini jelentésbe az Orbán kormány fajmentő kísérleteinek listája...

Sargentini egyetlen olyan embert nem kérdezett meg, aki tevékeny részes volt az újabb kétharmad elérésében, és úgy alkotott véleményt, hogy azzal közel három millió szavazót hazugozott le.

Ha engem kérdezel Sargentini, akkor én elmondanám, hogy  ebben az országban biztonságban élek és megbecsülésben van részem és szarok a migránsok jogaira, mert itt én vagyok itthon!

2018.07.23.

Vidd haza libsi

A Magyar Kormány egyszerű érveket hoz fel a migráció megállítására.Úgy is mint: az emberek biztonsága, a keresztény kultúra megóvása és az ezzel járó feladatok megismertetése.

De nem látom a liberális oldal érveit, pontosabban ellenérveit. Csak azt halljuk, olvassuk, látjuk az általuk szeretett baloldali médiumokban, hogy Orbán xenofob és kirekesztő stb.,stb.

Nincsenek a migráció – általuk gondolt - jó oldalára érveik. Kellenének a bizonyítékok a migránsok tömeges beépíthetőségéről, a hasznosságukról és egyáltalán a valódi értékeikről.

De ilyenek nincsenek. Nincsenek, mert nem is lehetnek.

Egy érvet szoktak a befogadásuk mellett felhozni, hogy ők is emberek.

Ez kérem nem érv - ez ténymegállapítás!

Nem vonom kétségbe a migránsok élethez való jogát, de azt ne az én káromra éljék.

Egész Európában liberális hisztéria zajlik, amely a templomokról eltávolítja a kereszteket, amely nem védi meg a zsidókat és nácinak bélyegzi nemzettudatot.

Miközben  a pedofiliát mentegetik, aközben a halottakkal akarnak szexuális kapcsolatot létesíteni.

És mindezek mellett mindent meghamisítanak, relativizálnak minden olyan hírt, amelyben migráns követ el bűncselekményt. Az biztos,  ha migráns volt az elkövető, akkor mindenképpen zavarodott elmeállapotban követte azt el.

Szóval hol vannak az érvek és persze olyan érvek, amelyek tökéletesen megvilágítják a migráció értékeit.

2018.07.22.

Nem, libsik, nem, nem zárnak be negyven kórházat és nem lesz veszélyben az egészségügyi ellátás sehol sem.Bár bezárhatnának ilyen-olyan okokból kifolyólag, de nem fognak még akkor sem, ha most éppen uborkaszezon van a politikában és kell valamilyen rémhír.

De nem lesz vizitdíj sem, és nem lesz kötelező a kereszténység választása, valamint nem lesz kötelezővé téve az Orbán vezetéknév használata sem.

Szintén nem lesz kötelező az úttörővasút helyett a felcsúti kisvasutazás sem, -de nem lesz kötelező a gázszerelő szakma kitanulása a nyolc általános elvégzése után.

Ja,hogy el ne felejtsem, nem lesz kötelező sorkatonai szolgálat sem, ami kb. évente felröppenő libsi mantra.

Na. jó, segítek: ebben az országban létezik ma a vallás szabad gyakorlása, a családok támogatása és - reményeink szerint -  lesz elfogadható gyermek születési ráta is.

Mondjuk, ehhez az utóbbihoz még sok sok dolog szükséges, de a kormány minden ötletre nyitott.

Kellett ez a kórházas libsi szarkeverés, mert a baloldali ellenzék LMP-s bástyája elbukott és mi lenne, ha erről beszélnénk, jaj-jaj?

Különben - csak úgy barátilag - ha továbbra is fontosabb a rémhírek gerjesztése az ellenzéki szavazók képviseleténél, akkor rövid időn belül ellenzék sem lesz.

Baloldali barmok kezdjetek el önmagatok újraépítésével - ha még érdemes – foglalkozni!

A rémhíreitek nem segítenek nektek. Az emberek az elmúlt évek tapasztalatai alapján már gyorsan megkapják a cáfolatot és a megerősítést, hogy a baloldal halott és ezen nem segíthet az egészségügybe öntött milliárdos támogatás sem.

2018.07.20.

Találtam én is egy titkos üzenetet, nagyon titkos és nagyon tetszik.

https://www.youtube.com/watch?v=Pm4ITG07FWg

Simicska videó üzenetet fog kilőni az űrbe és néhány ezer év múlva vissza érkezve a földre, mi is megnézhetjük majd.

Biztosítékként, hogy ha történik vele valami, mondjuk, seggrészegen elesik és belefullad a hányásába akkor mindenki meg fogja tudni, hogy a gonosz Orbánbasi intézte így.

Vagy az elhízott hájas teste felmondja a szolgálatot és ez meg a mértéktelen ivás, zabálás és dohányzás együtt állása elintézi, hogy mi is megláthassuk a titkot.

Na menjetek a picsába!

2018.07.19.

Nézem rendszeresen az ellenzéki politikát folytató tévéket, olvasom az internetes felületeiket és csak azt látom, hogy a Fidesz győzelmét mindenféle hülye magyarázatokkal próbálják az idióta választó polgárok számlájára írni. Akik nem látják a fától az erdőt.

Kámán Olga Kéri Lászlóval beszélget arról, hogy az Orbáni politika térhódítása hogyan zajlik, és ennek van egy hat pontból álló és abból levezethető receptje a világon még néhány volt és mostani rendszerhez.

Nézzétek meg és értsétek meg mennyire aljas.

https://www.youtube.com/watch?v=OpkRsJUMcEU

 

Néhány lezajlott időközi választás után az ellenzéket játszó médiumok - például józsefvárosi választás után - tényszerűen közölték, hogy a Fideszre csak a szegények szavaztak, a gazdagabbak pedig nem.

Nem is értik ezek a megmondó emberek, hogy hogyan lehetséges ez. Ja és persze mindenhol ahol a fideszes jelölt nyert csalás is történt.

Egyik hazug és aljas média sem foglakozik azzal az egyszerű ténnyel, hogy ebben az országban 2010- után mekkora változások következtek be, és hiába ismételgetik, mintegy mantrázva, hogy „lopnakegészségügystadionok” ez az embereket nem érdekli.

Az embereket a fizetési papírjuk érdekli! És persze az, ami a számláikon landol.

A munkájuk visszaszerzése, a gyerekeik és a saját jövőjük képe érdekli.

A libsi médiumok és megmondóemberek, akik mostanra már egyre kevesebben vannak, még mindig próbálják megmagyarázni, hogy diktatúra van, de simán lenácizhatják a miniszterelnököt...

Kérdem én, ha nincs demokrácia, illetve ha diktatúra van, akkor ezek az emberek, médiumok miként létezhetnek még?

Miért nincsenek börtönben, Gulág-szerű táborokban és miért nincsenek koncepciós perek által halálra ítélve és kivégezve?

Mindegyik libsi megmondóember kap valahonnan fizetést: egyik sem hajléktalan és egyik sem éhezik.

De nekik valamiért ez semmit nem számít, ők elhatározták, hogy ebben az országban minden szar és még el is mondhatják.

Na, ezért van kétharmad.

Ezeket a cikkeket olvastad már?