Blogolj!
2016.03.22.

„A meglévő 72 ezer mellé még 54 ezer szír menekültet lehet áthelyezni a törökországi táborokból az Európai Unió területére - döntöttek Brüsszelben. Az áttelepítés nem kötelező, de a tagállamok kedvezményt kapnak, ha elvállalják. 

Áthelyezés helyett törökországi áttelepítésre használja majd az Európai Unió azt az 54 ezres kvótát, amit eredetileg arra ajánlottak fel, hogy Magyarország területéről elvigyék a menekülteket – döntött az Európai Bizottság.

Magyarok helyett 

Brüsszel tavaly határozott arról, hogy összesen 160 ezer menekültet helyez át a válsággal legjobban sújtott országokból más uniós tagállamokba. Az eredeti terv szerint ebből 54 ezer embert Magyarországról vittek volna el, de a kerítés építése után megváltozott útvonal miatt erre végül nem volt szükség. Miközben Olaszországból és Görögországból, ha döcögősen is, de megindult az áthelyezés, az 54 ezres kvóta bizonytalan volt.

Az Európai Bizottság most úgy döntött, hogy módosítja az eredeti terveket, és a kvótát arra is fel lehet használni, hogy Törökországból szír menekülteket telepítsenek át az Európai Unió területére. Azoknak a tagállamoknak, amelyek ezt önként vállalják, kevesebb menekültet kell átvenniük más uniós tagállamokból.

Megállapodtak

A javaslatra a múlt heti EU - török megállapodás miatt volt szükség, amelyben az Európai Unió megígérte, hogy minden egyes visszaküldött menekültért cserébe átvesz egy szír menedékkérőt Törökország területéről”. (origo)

 

Akkor most már csak a liberális migránssimogató barmoknak kellene megérteni, hogy nem 1320 betelepülni vágyó miatt van a népszavazás kezdeményezése.

2016.02.21.

Magyarországon csak kevesen tudnak a sorok között olvasni, de a balliberális oldalon meg aztán egyáltalán nem.

Szemére vetik Orbánnak, hogy aláírta azt az angolok álltál követelt – négy vagy szükség szerint hét éven át is korlátozhatják az unióból újonnan érkező külföldi munkavállalóknak járó, foglalkoztatással összefüggő juttatásokat – dokumentumot.

Csak az nem volt szó szerint oda írva, hogy menekült státusszal rendelkező – a gazdasági bevándorlókról nem is beszélve.

Mert amint ezt a státuszt megkapja, azonnal utazhat a schengeni határokon belül, vállalhat munkát és kaphatná a juttatásokat.

Azt nem lehetett oda írni, hogy ez természetesen nem vonatkozik a magyarokra, szlovákokra stb.

És itt a másik „nagy probléma”, hogy aláírta betelepítésről hozott korábbi döntést végrehajtásáról szóló rendelkezést.

Akkor mondom, mert a ballib közösség sem emlékezni, sem olvasni nem tud.

Negyvenezer menekült, mondom MENEKÜLT, nem gazdasági bevándorló és terrorista az unió területén való szétosztásról van szó, amiből ránk 1134 menekült jutott. Már ha egyáltalán tudja igazolni, hogy ő valóban menekült.

Én nem értem minek van egyáltalán a baloldalnak EP képviselője, ha csak baromságokat tud mondani.

Eddig azt vetették Orbán szemére, hogy szembe megy az unióval, most, hogy békét kötött, meg az a baj, hogy szarul köti azt a békét.

Még szerencse, hogy olyan szinten nincsenek jelen a politikában, hogy már akkor sem foglalkozik velük senki, ha kockás ingben mennek be a parlamentbe.

2015.12.08.

Merkel hozott egy döntést – a migráció elősegítésével és a kvótarendszer erőszakos, kötelező bevezetésével –, hogy megbontja Európa egységét.

A migránsok behívásával előkészített egy olyan folyamatot, aminek talán ő sem látja a végét.

Sejtette, vagy tudta, hogy lesznek országok, amelyek nem hajlandóak követni és elutasítják, hogy országaikat olyan ellenőrizetlen tömegek lepjék el, amelyek nem, vagy csak nagyon kis részben integrálhatóak.

Magyarország egy ilyen ország.

A mini-Schengen egy olyan folyamat része, amely arra irányul, hogy az öncélúan gazdaságilag és/vagy ideológiailag labilisnak ítélt országokat valamiképpen korlátozza és kizárja az Európai Unióból.

Magyarország kormánya ezeknek az országoknak az élére állt és keményen tiltakozik az európai szövetség szétszakítása, meggyengítése és lerombolása ellen.

Be fogja látni, hogy Magyarország nem lehet holmi erkölcstelen politikai játszma feláldozható, szürke figurája.

Az itt élő emberek nem véletlenül kérik a magyar kormányt – az aláírásukkal támogatva – a betelepítési kvóták bevezetésének eltörlésére.

Nagy átalakuláson megy keresztül az unió, amelynek akaratlanul is az egyik főszereplője mi vagyunk.

De most már vezetnünk kell, ha akarjuk, ha nem!

Ezeket a cikkeket olvastad már?