Blogolj!
2016.06.03.

Mi készteti a világ jelenlegi és talán a jövőbeni vezetőit olyan hazugságokra és ferdítésekre, amelyek már a tragikomikum határait súrolják?

Merkel azt hazudja, hogy nem nézhette tétlenül a magyarországi menekültek fogságba ejtését és karanténba zárását, ezért kellett a migránsokat meghívnia.

Pluszban még lehazugozza a magyar miniszterelnököt azt állítva, hogy Orbán csak néhány ezer menekültről beszélt neki.

Miközben még a legszarabb portál – gondolok itt a Sorost mélytorkozó pénznyelő 444-re – is az írta meg, hogy napi 7-8-9 ezer migráns érkezik az országba.

És Mutti számára akkor derült ki, hogy milyen mérhetetlen mennyiségű bevándorló érkezik, persze, akkor, amikor már napok óta selfizett a sorban álló „menekültekkel” és még oda sem tudott elmenni, ahová a király is gyalog jár, vagy valami…

Clintonné pedig egyenesen az emberek arcába tolja, hogy a magyarok nekik, mármint az amerikaiaknak köszönhetik a szabadságukat.

Melyiket? A negyvennyolcast vagy az ötvenhatost?

És persze érdekes az is, hogy hatvan évig azt gondoltuk, hogy jönnek majd az ENSZ kéksisakosai és felszabadítanak minket, erre nem kiderül, hogy épp a szuezi csatornánál voltak építőtáborban?

Angela Merkel már most megkezdte a bűnbakkeresést és egy feláldozható európai országot jelölt ki magának, amely többszörösen és módszeresen az orra alá dörgöli – pusztán a létezésével –, hogy mekkora barom volt.

Az osztrákoknál már megoldódott a helyzet ott már egy idiótát elzavartak a picsába és most már nem szárnyas kapukat építenek, hanem simán lezárják a határokat és kiteszik a megtelt táblát.

Nem hiszem, hogy elfelejtette Merkel azt, hogy a nyugatnémet részre szabadítottuk a keletnémet testvéreit és nem érti, miért építünk kerítést, ha akkor mi voltunk azok, akik elvágtuk először azt az ominózus szögesdrótot.

De mindegy mit teszünk és mit nem az európai uniót alapító országok csak egy hulladéklerakónak nézik az országunkat és nekünk nem lehet beleszólásunk Európa jövőjébe és talán semmibe sem.

Egyébként itt jegyezném meg halkan, hogy ha a volt keletnémet régiókat sem tudták re-integrálni, akkor ezt a sok migránst, hogy a fenébe akarják majd.?Pedig ott szintén németül beszéltek.

2016.03.25.

Semmi és senki nem pótolhatja az európai vezetők által csak „elenyésző veszteségnek” titulált emberek után maradt hatalmas űrt.

Nem vigasztalja az életben maradtakat a profilképek változása és a pray4belgium feltűnése és ismételgetése.

De nem vigasztal egy fohász sem, ha a katolikus pápa azt nem a keresztény európai üdvéért mondja el.

Az európai ember jól megtanulta a fájdalmas leckéket, amikor a G akár hányas csúcsok ellen tüntetőket a legkeményebben verték szét és zárták börtönbe.

Már nem tiltakozik az ellen, hogy a hatalmasok, az európai elitnek nevezett görények csak legyintenek az életére.

Mert Merkel és az ő hasonszőrű elvbarátai ránk, európaiakra szabadították az iszlám radikalizmust és kegyetlen követőit.

Lesznek még áldozatok – bár ne lennének,  de lesznek – és azoknak az áldozatoknak a kiömlő vére is hamar és ügyesen be lesz fedve vádakkal és terelésekkel és bűnbakokkal.

Mert most is – és majd később is – találnak bűnbakot, mint mindig.

Ők nem lesznek hibásak semmiben és semmiért, csak az európai ember, aki nem lát az általuk megálmodott jövőbe.

Nem elég az áldozatok mártíromsága és nem elég a hozzátartozók fájdalma, mert egy nagyobb és számomra érthetetlen cél mindent felül ír.

Egy háborúban…

2016.03.12.

Ne legyenek illúzióink, ha Törökország 100 millió muszlimja beteszi a lábát Európába és itt valamiféle iszlamizáció jön létre, ők lesznek az elsők, akik csatlakozni fognak a da′eshez.

Nekik Európa egy olyan játszótér ahol önként adjuk át a hintáinkat. Röhögve veszik el a kezünkből a nyalókát és mi sírva rohanunk majd „anyánkhoz”, aki türelemre int és elmagyarázza majd, hogy ez a világ rendje, hiszen mi hívtuk őket erre a játszótérre.

Az európai ember nem tudja megérteni és felfogni, hogy bár nem ismeri a saria törvényeket, de rá is ugyanúgy érvényesek lesznek.

Nem lesz barátságos italozás és füvezés a tereken, esténként a lányok mind feketehajúak lesznek és hosszú ruhákban fognak járni.

Nem leszel biztonságban!

Csak kapkodod a fejed és nem érted mi történik körülötted, mi ez az egész.

Akik most érkeznek, elveszik az országodat, és – ha nem hódolsz be – az életedet is.

Mert Merkel és a szövetségesei egy új birodalmat építenek a liberalizmus hívószavával, de ez a hívó szó lesz egyben a halálos ítéleted is.

Merkel és bűntársai elárultak és eladtak mindent és mindenkit a törököknek, de még a három milliárd euró júdáspénz is kevés az oszmánoknak.

Isten is akarnak játszani…

Emberi életekkel játszanak. Az enyémmel is és több százezer migráns életével is.

Hogyan képzelik azt és milyen módon gondolják, hogy egyszerűen elcserélnek ezreket ezrekért?

Elegem van ebből az irdatlan hazugság cunamiból.

Ez az ország nem lesz képzelt istenek játékszere.

Ez biztos!

Címkék: cunami, da'es, Merkel, migráns
2016.02.12.

Gondolom mindenki emlékszik Orbán Viktor azon nyilatkozatára, amikor jó ötletnek tartotta, hogy az EU tárgyalásokba kezd Törökországgal.

De egyúttal figyelmeztetett is, hogy nem jó, ha csak az az egy alternatívánk van, amiben Törökországra bízzuk a menekültek visszatartását. És nem gondolja azt sem, hogy euró milliárdokat kellene adni nekik, még mielőtt bármiben megállapodtak volna.

Szerinte ezzel Európa zsarolhatóvá válik és még sebezhetőbb lesz.

De Orbán Viktor csak egy kis ország miniszterelnöke és nem Merkel vagy Soros, akik már elhatározták, hogy akkor sem fognak rá hallgatni ha minden, amit mond, azonnal valósággá válik.

Hát, tessék, itt a valóság.

Erdogan nyíltan megfenyegeti Európát, hogy megnyitja a nyugati határait az Európába tartó menekültek előtt.

Az a hír járja: valamit félreértettek az európai vezetők ő a 3 milliárd eurót gyorssegélynek kérte és további 3 milliárdot kér még ebben az évben.

Az elkövetkező években pedig évi 6 milliárdot.

Ezt addig engedik neki, amíg fel nem lázad Európa, mert bár adni fogják neki a milliárdokat, a menekültek nem lesznek kevesebben.

Ezután – de talán a pénzcsap elzárása előtt – jön majd az új javaslata (ami nem javaslat, hanem követelés), hogy ne csak gyorsítsanak az uniós csatlakozás tárgyalási folyamatán, hanem Törökországot azonnal vegyék be az Európai Unióba.

Ha még akkor is Merkel lesz Németország kancellárja, akkor azt borítékolhatjuk is − mert ez, ugye, ellentmond a józan észnek, amiből arrafelé most nem nagyon van −, hogy azonnal beveszik az EU-ba.

Ekkor nyugodt lesz és megígéri, hogy megoldja a menekültproblémát.

És mi is megnyugodhatunk, hogy kapunk cserébe nyolcvanöt millió muzulmánt.

Ja, meg húszmillió menekültet.

2016.02.08.

Az európai ember nem kell az úgynevezett európai elitnek, mert ők egy gondolkodó és számon kérő fehér fajt már nem tűrnek meg maguk mellett.

Nekik egy adókat befizető, bevarrt szájú robot-ember kell, aki beadja a közösbe azt, amit majd a menekültek eltartására költenek – a befizető beleszólása nélkül.

Nem érdekli őket a nap, mint nap előforduló erőszak és a kegyetlen valóság, mert nem élnek közvetlenül a bevándorlók közelében. Áthatolhatatlan falak mögül és teljes biztonságban elzárva mondják azt, hogy a migráció és az iszlám vallású – hadra fogható katonának látszó – emberek Európa felemelkedését segítik elő.

Pedig ez csak a fehér, keresztény rassz elpusztításának és az „elit” hatalomban tartásának egy újabb erőszakos kísérlete.

Bolondoknak néznek minket (engem), ha nem értek a migrációval egyet.

Mivel lesznek ezek az emberek itt, Európában, különbek, ha a saját országaikban sem boldogultak és inkább csak pusztítottak, mint alkottak?

Az az ember, akinek a kanál és a villa absztrakt fogalom, az nem fog alkotni, teremteni, az itt is csak rombolni és pusztítani fog.

Ezek a migránsok igazi sáskák, akik már felélték és kifacsarták az országaikat.

Egy sáskajárás pusztításával nézünk szembe, de ezek a sáskák most embernek kinéző primitív rabló bandák.

Lerabolják Európát – eh de mit beszélek, hiszen önként adjuk nekik – és elveszik, amit ők a magukénak gondolnak.

Merkel – és mindenki, aki a migránsokat támogatja – a saját kezével adja oda nekik Európát.

Az európai liberális bagázs és a magyarországi megvezetett liberális migránssimogatók gyülekezete egyaránt.

A hazai baloldali mikró pártok, akik egy elmebeteg (Gyurcsány) és egy idióta zombi (Soros) kottáját olvassák, mind-mind hazaárulók és börtönben a helyük.

Ebben az országban nincs helye migránsnak és nincs itt az ideje a sáskajárásnak.

És még egy gondolat – az egyik legdemokratikusabb országban, nevezetesen Franciaországban még mindig rendkívüli állapot van kihirdetve és ezt senkinek nem esik nehezére elfogadni.  Nem tiltakoznak az esetleges nehézségek miatt, mert már átélték a terrorizmus kegyetlenségét.

Magyarországon egy elmebeteg és kifacsart gondolat mentén vannak olyan képviselőink, akik nem szavazzák meg a rendkívüli állapot bevezetéséhez szükséges törvényeket.

Ez nem egy egyszerű hiba!

Ez egy egyszerű hazaárulás!

2016.01.31.

Merkel nem engedi lezárni a schengeni határokat, mert most már kifuttatja a migránsok beengedésének eszeveszett ötletét.

Már nem érdekli sem Európa, sem a saját népe – és egyáltalán egyik nép sem.

Lassan lázadások törnek ki, az emberek fegyverkeznek, és amikor Európa lángba borul, akkor ennek a tűznek a fényében Merkel örömtáncot fog járni.

Mert őrült!

Nagyon úgy néz ki, hogy egyszerűen csak az őrület mozgatja és ebben az őrületben elpusztítja Európát.

És ebben az őrületben mindenki követi.

Merkel az úgynevezett szabad sajtót irányítva elhazudja az igazságot. Parancsba adva, hogy semmi – ami a valóság – nem kerülhet az emberek szeme elé.

Biztonságos Európából már csak biztonságos országok és zónák maradtak, mint Magyarország.

Merkel elárulta a magyarokat, kiárusította a magyarokat, és kihasználta a magyarokat.

És mindenki mást is, hogy ez a világmegváltó terv − Európa népeinek lecserélése a migránsokra – létrejöhessen.

Sajnos már nagyon késő, hogy egész Európát megtisztítsuk a migránsoktól, de azt megtehetjük, hogy Magyarországot megvédjük, és fenntartsuk a biztonságos életterünket.

Biztonságos világot kell teremtenünk Magyarországon, mert csak így űzhetjük el a terrorizmus mindent megrohasztó kezét.

Magyarország a hazám és meg kell védenünk.

És aki nem ezt teszi, az feláldozza az országomat és jövőnket.

És azt úgy nevezik: hazaáruló!

2016.01.21.

Soros felébredt a vámpírok völgyében és az álmáról kezdett mesélni.

Elmesélte, hogy az álmában Merkel Európa megváltóasszonya lesz – ha törik, ha szakad –, és a migránsok lesznek az ő új reményteljes népe.

Kénytelen volt az álmáról beszélni, mert Merkel hatalma és Soros jövőképe hatalmas gellert kapott az Európában elhatalmasodott migráns erőszak- és terrorhullám kegyetlen valóságától.

Természetesen Orbánról sem feledkezett meg, mint Európa fő gonoszáról, akinek fasiszta, kirekesztő és populista politikája megmérgezi Európa nemzeteit.

Azokat a nemzeteket, akiket Merkel megváltóasszony éppen szétzilálni készül.

Soros fél, mert egy olyan hatalmi környezet jöhet létre, amely számára roppant előnytelen és kínos intézkedéseket hozhat és fog hozni.

Tulajdonképp új frontokat kell nyitnia, mert amennyiben Merkelt – mint új megváltót – megfeszítik, akkor gyaníthatóan sok országban elveszítheti az általa fontosnak tartott  befolyását.

Orbán gyalázásának és Merkel istenítésének párhuzamba állítása undorító és aljas, mert Orbán soha senkit nem ostorozott politikájának követésére.

Nem követelte senkitől, hogy kerítéseket építsen,  csak azt kérte, hogy az ellenőrizetlen és nyakló nélküli bevándorlást ne engedjük Európába.

Soros újabb kirohanása egy – a befolyását és szavai hitelét vesztő – reménytelen, elmebeteg, öreg vámpír siráma, mert Európa nem tűri tovább élősködő életformáját.

Amikor kisüt majd a nap és mindenki kilábal ebből a liberál-kábulatból, látni fogjuk azokat a sebeket, amiket ez a migránsválság és az ehhez csatlakozó európai aljas vérszívók okoztak.

Merkel bukik a politikájában, Soros vámpír a magyarok felől érkező napsütés hatására végre elhamvad.

Európa pedig egy olyan vezetőt választ, aki együtt nézi a nemzeti érdekeket Európa érdekeivel.

Mindegy, hogy ki lesz az a vezető, csak épeszű és magyar legyen.

Címkék: Merkel, Soros, vámpírok
2016.01.19.

A belga kormány a nőkkel szembeni viselkedési szabályokat oktató tanfolyamokat indít a menekülttáboraiban.

Vécéhasználatra tanítják a migránsokat a németek

Németországi migránsoknak készült beilleszkedési útmutatóban többek között arról írnak, hogy egy mosoly nem jelent még flörtöt, illetve hogy a nők egyenlőek a férfiakkal, és nem alárendeltek. A férfiaknak pedig meg kell adniuk a nőknek kijáró tiszteletet - még akkor is, ha azok fürdőruhában vannak.

Foglalkozást indít Norvégia az országba érkező menekülteknek, hogy elmagyarázza, nem minden nő prostituált, csak azért, mert alkoholt fogyaszt, nyilvánosan megcsókolja kedvesét és nincs talpig burkába burkolva.

Dániában a szexuális viselkedési normákról szóló kurzusokat kötelezővé tennék a menekültek számára, hasonlóan a nyelvi foglalkozásokhoz.

Ausztriában készült rajzos tájékoztató anyagban szintén az együttélés legfontosabb szabályait magyarázzák el a menedékkérőknek – úgy, hogy az írni-olvasni nem tudók is megértsék.

Egy észak-finnországi uszodában is zaklattak nőket: a skandináv országban az egyik uszoda hölgyvendége szerint egy fiatal menedékkérő egyszerűen besétált a női zuhanyzóba, majd többszöri felszólítás ellenére sem ment ki onnan. Az uszodából kitiltották január végéig a 16-17 éves menedékkérőket és kifüggesztettek egy arab nyelvű viselkedési szabályzatot is.

És ez csak néhány kiragadott példa a magyar sajtóból.

Ezek után mi következik?

Oktató anyag az Európai Unió használatához? Kihasználásához? Elhasználásához?

Merkel nyilatkozta egyszer, hogy ő milyen Európát szeretne. Lassan sikerül neki egy szar és használhatatlan Európát létrehozni.

Minden országnak van saját használati útmutatója.

Úgy hívják BÜNTETŐ TÖRVÉNYKÖNYV!

 

2015.12.30.

Nem nyugodhatunk meg, és nem maradhatunk csendben továbbra sem.

A betelepítés mellett érvelő Európa nem nyugszik és újabb tervekkel áll elő.

Ezeket a terveket csak józan gondolkozással és a magyarok egyre erősödő hangjával lehet és kell távol tartani.

A most elinduló migránsok Merkel szelfizős képét tartják maguk előtt és nem veszik észre, hogy most már csak a kiválasztottak kapnak menedéket Merkel megszaggatott szárnyai alatt.

Könnyek és harag lesz kísérőjük a visszaúton hazájuk felé, ahol felégettek minden hidat, ami a jövőjük lehetett volna.

Az európai vezetők szembesültek vele, hogy nem mindenki ért egyet azzal, hogy idegen vallású és egyébként is idegen szívű migránsokkal – akik között jó eséllyel terroristák is vannak – telepítsék be országaikat.

Nem hisznek tovább a hazug és a liberális sajtón keresztül népbutító vezetőiknek.

Európa egyetlen józan és felelős gondolkodású vezetője felé fordult.

Orbán Viktor felé.

Még azok is elismerik, hogy igaza volt a határok lezárásával, akik egyébként gyűlölik a politikai tevékenységét.

Nem gyengülünk meg Európa erőszakos betelepítésének hazug érvei és a zsarolás fegyverei alatt.

Nem engedünk a magyarok istenéből.

És még egy Trianon nem lehet.

Ámen.

2015.12.14.


Angela Merkel továbbra is ragaszkodik a nyitott határok politikájához, de egyre több szigorítást kell, hogy bevezessen, mert nem csak Németország, hanem Európa sem lehet kitéve ennyi migránsnak.

Nem lesz felső határ, és így nem lesz vége az irányított és most már Merkel által elhatározott migrációnak.

Merkel sok új barátot szerzett a migránsokkal, de ők csak emberek, nem nemzetek.

Mert a migráció leple alatt a nemzeti öntudat elnyomására és a nemzetek eltörlésére készül.

Félő, hogy ezek a barátságok kevésnek bizonyulnak majd, hogy az elvesztett nemzeteket pótolja.

Thomas de Maiziere német belügyminiszter üzen Európának. Mégpedig azt, hogy nem lehetetlen: a jövőben megtagadják a belépést a migránsoknak.

Nem hiszem, és nem gondolom, hogy ez a kétfelé beszélés segítene a bizalom visszaszerzésében.

Európa jövője nem játék és a kontinens nem valami háttéralku beáldozható figurája.

Magyarország küzd a kötelező betelepítés ellen, mert látja a csapdát – ami különben félelmetes.

A magyar miniszterelnök nem véletlen tiltakozik a kvótarendszer ellen.

Ha a németek csak a számukra szükséges és hasznos migránsokat fogadják be, akkor az összes iskolázatlan, műveletlen és ezáltal integrálódni képtelen sokaságot kötelezően szétosztják a többi ország között.

Nem lehet európai érdekekre hivatkozni a nemzeti érdekek és értékek elnyomásával.

És nem lehet csak azért megbontani az Európai egységet, mert valaki – aki történetesen Németország kancellárja – hozott egy rossz döntést és képtelen elismerni, hogy hibázott.

De így Európa többé már nem lehet egységes.

Az a világ már elmúlt.

12

Ezeket a cikkeket olvastad már?